Mi megkeressük, ellenőrizzük
és segítünk jól dönteni.
Ezt a szolgáltatást azoknak hoztuk létre, akiknek a gépjármű beszerzés és eladás kellemetlenséget okoz.
Személyes találkozón átvizsgáljuk az autót, felmérjük az állapotát és átbeszéljük az értékesítési lehetőségeket.
Meghatározzuk a korrekt piaci árat, és szükség esetén felkészítjük az autót az eladásra.
Kezeljük a hirdetést, szűrjük az érdeklődőket, bemutatjuk az autót és levezényeljük a tárgyalásokat.
A teljes folyamat átlátható, a vételár közvetlenül az eladó számlájára érkezik.
Az első találkozásunkkor felmérjük az igényeket, átvizsgáljuk a gépjárművet. Adott esetben, akár eladásra is fel tudjuk készíteni, kozmetikai javítások, esetleg a kisebb műszaki hibák kijavítása is lehetséges.
Fontos megjegyezni, hogy kizárólag ellenőrizhető előéletű autókkal dolgozunk. Ahhoz, hogy jól tudjunk dolgozni, minden hibáról, sérülésről, vagy jogi problémáról tudnunk kell, hiszen nem csak az eladóink felé, hanem a vevőink felé is szeretnénk korrektek lenni.
Kiterjedt márkakereskedői kapcsolataink vannak Európa szerte. Igény esetén tudunk segíteni amerikai és Japán importtalkapcsolatban is, valamint a forgalomba helyezést is vállaljuk.
Amennyiben
megszületett egy eladási/vételi döntés, mi menedzseljük a teljes folyamatot a
hirdetéstől a korrekt piaci árazáson át, az érdeklődők szűrésén és kezelésén
át. Időpontra visszük a potenciális vevőket, bemutatjuk az autót, alkudunk,
majd szerződünk. A gépjármű végig a tulajdonosnál marad, az értékesítési
folyamat alatt végig használhatja azt. A vételár, mindig az eladó számlájára
kerül, így kizárólag utalásos megbízásokat teljesítünk. A jutalék és
esetlegesen felmerülő díjak is kizárólag az utalás útján történnek számlázás
útján. Nincs kiskapu, nincs adócsalás. Elkötelezettek vagyunk az üzletünk
átláthatóságát és törvényszerűségét illetően.
Vállalunk gépjármű beszerzést is, legyen az személygépkocsi, veterán, mezőgazdasági gép, hajó, motorkerékpár.
Szolgáltatásaink díjszabását megtalálja a „szolgáltatások” menüpont alatt.
Profi árazás, erős pozicionálás és teljes folyamatmenedzsment a sikeres eladásért.
/eladói csomag/
100.000 HUF
Részletesebben
fotózás
reális, piaci alapú árazás
helyszíni állapotfelmérés
profi hirdetésszöveg
hirdetés feladás
/eladói csomag/
250.000 HUF
Részletesebben
érdeklődök kezelése
telefonos szűrés
autó bemutatás
teljes folyamatmenedzsment
fotózás
reális, piaci alapú árazás
helyszíni állapotfelmérés
profi hirdetésszöveg
hirdetés feladás
Sikerdíj:
• 2–15 M Ft → 5%
• 15–25 M Ft → 4%
• 25 M Ft felett → 3%
• Minimum sikerdíj: 300 000 Ft
/eladói csomag/
100.000 HUF
Részletesebben
szerviz koordinálása
kozmetika & polír
állapotjavítás szervezése
külső költségek külön
Tudatos választás, kompromisszumok nélkül – mi végigvezetünk a teljes folyamaton.
/vásárlási csomag/
30.000 HUF
Részletesebben
2-3 konkrét típusajánlás
motor & felszereltségi szint
reális ár & évjáratsáv
új vs. használt összevetése
tipikus buktatók kizárása
/vásárlási csomag/
80.000 HUF
Részletesebben
alap csomag minden eleme
motor & felszereltségi szint
reális ár & évjáratsáv
1-2 új autó konfiguráció
tipikus buktatók kizárása
/vásárlási csomag/
250.000 HUF
Részletesebben
teljes döntési és beszerzési folyamat
állapotfelmérés koordinálása
kozmetika & felkészítés ( opcionális )
adminisztráció
Sikerdíj:
• 2–15 M Ft → 5%
• 15–25 M Ft → 4%
• 25 M Ft felett → 3%
• Minimum sikerdíj: 300 000 Ft
Minden itt látható autó mögött egy tudatos döntési folyamat áll.
Vásárlás vagy eladás – mi végig ott voltunk a biztos lezárásig.
Amit érdemes tudnod, mielőtt döntesz
Igen. A PRO csomagtól kezdve konkrét, piacon elérhető autókat vagy konfigurációkat mutatunk, amelyek megfelelnek a meghatározott szempontoknak.
Az STANDARD csomag, irányt és típust ajánl, míg a PRO konkrét autókat is tartalmaz – egyszeri, végleges körben.
Kísérés vagy Full Service csomag esetén igen, teljes tárgyalási támogatást biztosítunk.
Ez csomagtól és igénytől függ, de jellemzően néhány naptól pár hétig tart.
Az Exkluzív csomag sikerdíjas konstrukcióban működik. Részletekért tekintse meg a szolgáltatást.
Igen. Nem kereskedőként működünk, hanem a megbízónk oldalán állunk.